A Kínai Kommunista Párt legutóbbi kongresszusán kiadta a jelszót, hogy az ország váljék a világ gyárává. Ennek megfelelően 2009-ben már Kína lesz a világ legnagyobb iparitermék-gyártója, globális részesedése a 2007-es 13,2-ről két év alatt 17 százalékra nő, miközben az USA részaránya 20-ról 16-ra csökken. Kína előretörését legkorábban 2013-ra várták, de a szédületes fejlődésnek köszönhetően még ebben az évtizedben maga mögé utasítja a ma még listavezető Egyesült Államokat. A globális piacra kerülő ipari termékek egyre nagyobb részarányát Kína állítja elő, számos, s egyre több termék terén domináns pozíciói vannak. Már ma is gyakorlatilag mindent Kína állít elő, de meddig fokozható még ez?

A világkereskedelemben Kína egyre meghatározóbb szerepet tölt be, mind az export, mind az import terén. A kínai áruk elárasztják az egész világot, s ugyanakkor Kína a világ minden részén vásárol, hogy kielégítse iparának, energiagazdaságának szükségleteit. S nem csak az elmaradott, fejlődő országok természeti erőforrásainak felvásárlásában számít főszereplőnek, hanem olyan hagyományos nagy erőforrás-exportőrök, mint Ausztrália is már Kínával bonyolítja a legnagyobb üzleteket. Kína kielégíthetetlen étvágya mára letaszította trónjáról az ausztrál bányakincsek elsődleges importőrének számító Japánt.

Nyugat-

Ausztráliában egy valóságos bányászati boom zajlik: munkanélküliek gyakorlatilag nincsenek, mindenki próbál profitálni a legújabbkori „aranylázból”. Igaz, ez legkevésbé az aranyról szól. A Perthtől 1300 kilométerre északra fekvő Pilbara régió vasérckészleteinek kiaknázásában a világ két legnagyobb bányavállalata a BHP

Billiton és a Rio Tinto jeleskedik leginkább, akik megkaparintották a kiapadhatatlan hematit-mezőket. Az exportra kerülő vasérc felét már Kína viszi el, de a rendkívüli iramban növekvő kínai kereslet kielégítése egyre nagyobb gondot jelent a kitermelő vállalatoknak. A Rio Tinto egyenesen azt tervezi, hogy 2007-hez képest négy éven belül megduplázza a már ma is tetemes, 160 millió tonnányi vasérctermelését.

A hatalmas fejlesztések révén Nyugat-Ausztrália igen dinamikusan fejlődik, 2007-ben GDP-növekedési rátája meghaladta a 6%-ot, ami kétszerese az országos átlagnak. Az ezredforduló óta Kína egyre nagyobb mennyiségű ércet szippant fel, aminek köszönhetően Nyugat-Ausztrália is egyre gazdagodik (7 év alatt több mint 8 millió dollár többletet könyvelhetett el az állami büdzsé). S a növekedés nem áll meg, ausztrál közgazdászok szerint 2020-ra a kínai ércigény elérheti az egész fejlett világ éves ércfelhasználását.

Ausztrália ennek a növekedésnek az egyik haszonélvezője: Kína vasércigényének kielégítésében csak Brazília lehet a versenytársa, de a szállítási költségek terén a brazil érc kínai kikötőkbe juttatása háromszor annyiba kerül, ami jelentős versenyelőnyt biztosít Ausztráliának.

Ezek után talán nem meglepő, hogy Ausztrália ritkán üt meg markáns hangot kínai emberi jogi kérdésekben ill. Tibet-ügyében, legfeljebb halk megjegyzéseket tesz, de semmiféleképpen nem szeretné veszélyeztetni viszonyát legfontosabb kereskedelmi partnerével. Hiszen amíg Kína rendületlenül fejlődik, az Ausztráliának is megfelelő, a kínai gazdaság húzza maga után az ausztrál bányaipart. Nyugat-Ausztráliába minden héten 500-an érkeznek, hogy munkába álljanak valamelyik bányatársaságnál. A Rio Tinto 2010-re olyan automata kamion és vonatflottát akar létrehozni, mely vezető nélküli szerelvényekkel szállítja az ércet a bányákból a kikötőbe. Ezzel is tompíthatják a munkaerőéhséget, mivel azért nem könnyű munkaerőt vonzani a sivatag közepére, sokkal egyszerűbb, ha kényelmes perthi irodákból nyomogatják a távvezérlőt…